Az Édentől Keletre Csoport 2008. augusztus 16-án délután a Mészáros Károly Városi Könyvtárban tartotta „Lírikus képzelgés” című pénzdíjas versírópályázatának döntőjét. A pályázatra összesen 110 vers érkezett nemcsak hazánkból, hanem a határokon túlról is - Németország, Belgium, Szlovákia, Románia. Szerbia -, a döntőben a hatfős zsűrinek a legjobb 25 verset kellett pontoznia.
A zsűri tagjai voltak:
Bayer Ferenc – költő - Hajdúdorog
Bellinszki József – színházrendező - Nyíregyháza
Für János – költő - Hajdúböszörmény
Juhász Magda – költő - Budapest
Kerékgyártóné Balázs Éva – irodalomtanár - Hajdúdorog
Lelesz Miklós – a verspályázat főtámogatója - Hajdúdorog
A szoros és izgalmas versenyen remekül szerepeltek a hajdúdorogi versírók. Bódi Erika második, míg Urgyán Tibor György harmadik helyezést ért el, de a többieknek sincs okuk szégyenkezni.
Az érdeklődők az eredménytáblázatot és a döntőbe jutott 25 verset a csoport honlapján tekinthetik meg. Részletesebb beszámoló a versírópályázat döntőjéről később.
www.edentol.gportal.hu
Első helyezett:
Varga Imre Lajos - Felsőpakony
Feleségemnek
- születésnapjára –
Mint a pőre kőre tett ősi jel,
Megfejthetetlen, bonyolult ábra,
Olyan az arcod kedvesem.
Szemed alatt pókhálós ránca
Van az időnek, - ne törődj vele!
Az én szememben puha még a bőr,
És az esti fényben csillogó a szem.
Most nem redőzi gond a homlokod,
Bár hajad selymébe őszi szál vegyül.
Csak te, meg én vagyunk egyedül,
A képernyőn egy régi film pereg…
Negyvenhárom év – küzdelem, öröm,
Közös harc, – két felnevelt gyerek,
És hány kedves óra, drága perc,
Sok apró emlék, ami összeköt.
Még a köztünk dúló szócsatákban
És felleltük a titkos örömöt.
Nem volt ez harc, és nem volt vesztese,
Mert újra és újra megtaláltuk egymást.
Beléd olvadtam végleges egészen,
Kötődve hozzád, mint a fához a lomb,
A végsőkig, - míg nem jön az a pont,
Hogy hullni kell majd, a törvény szerint.
De távol, majd ott a végtelenben,
Magányos lelkemmel meglellek megint.
Második helyezett:
Bódi Erika – Hajdúdorog
FI
Fess meg! Hadd legyek egy pillanat,
S e pillanat az élet
Hadd legyek a múzsád
A vászonra folyt éned
Képeiden:
Hadd legyek rét, a rét feletti felhő
Hadd legyek gyermek, aki retteg, hogy majd felnő
Benned:
Hadd legyek szív, hagyd, hogy éltesselek
Hadd legyek kard, s a kard nyomán a hegek
A műben:
Hadd legyek a részlet, vessz el bennem
Hadd legyek a fogoly, s ne eressz el engem
Fess meg! Fesd meg az arcom
Csókolj, de ne csak mikor alszom
S mert nem tudom álmunk közös-e
Hadd legyek a te múzsád, s más emberek közönye
Haljunk meg s, és szülessünk bár százszor újra
Sodorjon bármily’ messze, haragunk ne szórjuk az Úrra
Mert
Te vagy az én versem,
Minden egyes betűm
Hadd legyek kép, fess meg
A borúra hullt derűd
Most
Nézz a fénybe, ragyogok
Maradj csöndben, hallgatok
A múzsád
Örökre
Én vagyok
Harmadik helyezett:
Urgyán Tibor György – Hajdúdorog
Csillagfény szonáta
Szertefoszlott félelmem az éjben,
megszülettem itt és most a mában,
meghaltak a démonok a mélyben,
Téged látlak tűzben, vízben, fában.
Mint napsugár, ha szivárvánnyá bomlik
megcsillantva hétszínvirág arcát,
bezártságom apró porrá omlik,
befejeztem létezésem harcát.
Te csillansz az alkonyati fényben,
Általad nyert létezést az álmom,
mennyi szépség egy emberi lényben!
Benned Vénusz ideáját látom.
Földruhába öltözött a Napod,
nehogy fénye megvakítson minket,
a hódolatot számolatlan kapod,
add tovább a Benned élő kincset!
Mézben úszom két karodba zárva,
sűrű, sötét titkaimnak vége,
nem vagyok már "létbe rúgott" árva,
elborít a mérhetetlen béke.
Menyország lett életemben lényed,
lecsillapult nyughatatlan vágyam,
drágakőként ragyog bennem fényed,
világít a szívem mélyén lágyan.
Különdíj:
Budai Zolka – Nyíregyháza
Régi szenvedély
Pompázó madarak dúdolták dús fákon,
s cikázva szórták mind' szerte a ligetben,
nem él szebb egyezség kerek e világon,
mit szívünkből kötöttünk akkor mi ketten!
Fogadtunk túlzó álmokat, vad vágyakat,
tücsköket, bogarat, mi lázas két kamasz,
s oly gyorsan tovasuhant a dús fák alatt
a boldogságot szóró szikrázó tavasz,
hogy hirtelen már emlékként élt bennünk az.
Majd jött a vakító napkorong az égen,
könnyezve álltunk a hűs folyóknak szélén,
s hol csak fény csalt pillánkra cseppet eképpen,
hol már lelkünk tört elő vitáink végén.
Ám égetőn szerettük egymást, azon túl,
hogy a forróság néha friss esővel jár,-
hisz hittük, a világ úgyis jóra fordul,
s nem röpül sohasem távolra az a nyár,-
mi visszarévedve olykor még megtalál.
Így éltünk mi lengén, rideg terhek nélkül,
de a hőség egyre csak messzibe maradt,
s a felhők is találkozni kezdtek végül,
a szellő szél lett,- hát fejét vesztve szaladt.
Sárguló érzések légbe kapaszkodtak,
s e súlyoktól a világ mindegyre bőszült,
fájó volt mindig, de kevésszer hatottak
át rajtam a percek, melyeken már ősz ült,-
miket elmém most újra merengőn szült.
S ködbe vészett minden jó óra, minden nap,
múltunk előtt fehér lepel szitált mélán,
jéggé lett mindaz, mit hittünk meg nem fagyhat,
s madarak már feketén károgtak én rám.
Sötétbe bújtunk, én ide, ő máshova,
tudta, nélküle félek, s tudtam, ő is fél,
de mindkettőnknek külön lett meg otthona,
mire ránktelepedett az a hideg tél,-
s még csak most olvad föl a régi szenvedély.
Tizenharmadik helyezett:
Posta Alexandra - Hajdúdorog
Csendes esők
Hűvös szellő süvít át az Ősz kabátján,
Mely kopottas, titkos zsebeket rejt.
Régi látomások búsulnak ott árván,
Nem sejtve, hogy sok szív nem felejt.
Rozsdás haját lassanként elhullajtja,
Mielőtt gyászba borulna a világ,
Szálanként, egy-egy aranyat adva
Kalapjából, melyben elhervadt a virág.
S miután a nap is lehunyta szemét,
Sötét takarót borítva a tájra,
Csendes esők énekelnek halk zenét,
És szomjazó lelkek isszák be régen várva.
Hiszik, így talán sebeik begyógyulnak,
S sejtjeikbe visszatér a régi erő.
Új álmok, új célok, ki nem mondott szavak.
Ti éltettek, reménnyel teli percek, csendes esők.
Tizenötödik helyezett:
Beri Róbert - Hajdúdorog
Ne igézz meg!
Bár rügyben pompáznak a kert fáin az ágak
S virágos városom langymeleg szél járja
Nyomasztón fullasztó szótlan keservem
Lassú szenvedéssel kínzón feszít keresztre
Mert csalfán csillanó szép szemébe néztem
S búskomor felhők vonultak az égre
Melyekből hűsítő esőcseppek, mint könnyek
Beszédes igazgyöngyként perdültek elébem
Hallottam, hogy szólít édeskés szavakkal
De „Megállj!” kondult lelkem ébresztő harangja
Feltámadt a szél, s már hóviharban jártam
Jégbetorzult szívem lüktetett kínjában
Már nem akartam csókját, selymes érintését
Még inkább a végzet örök feledését
Ígértem a lelkem kárhozott démonnak
Adja vissza végre az éltető nyugalmat
Egy parázsszőnyeg ekkor izzón elém terült
S hallottam a hangot „Menj végig egyedül!”
Elindultam bátran imádkozva halkan
Nem égette lábam, sértetlen haladtam
Felnéztem az égre, a derült kék égboltra
Akácfa illattól mámoros bódultan
Megfogadtam ekkor, ne igézzen soha
Szívem békességét nem adom már oda
2008. április 18. hajnali 5 óra 15 perc.
Tizenhetedik helyezett:
Bodnár Robin – Hajdúdorog
Húsz éve vágyom Rád
Húsz éve mentél el.
Itt hagytál álmokat, vágyakat, illatot.
Közös naplementéket, édes s keserű pillanatot,
Mely nélkül talán szegényebb lennék,
De lehet, hogy újra erőt vennék magamon,
S végre hazudnék szívemnek, hogy most jó nagyon.
Nem jó, ámítás, lelkemnek újabb csalódás,
Egy kés a vajban, magányosan bajban, Halottként temetőben,
szemétként a levegőben, így érzem magam.
Mert ezt tetted Velem.
Megváltozott életem, s gyűlöllek azóta,
megvetlek, látni sem akarlak.
Vért és zsigert kenek szét testeden, torkodon haraplak.
Édes gondolatok, melyek előjönnek, ha magányos vagyok.
Irgalmat remélni a világtól ábránd, így haldoklok, s hallgatok.
Ám látom azt az édes arcot, mely húsz éve itt hagyott.
És a dalos könyv, kisvirágokkal fedelén,
Benne művészetem, melyet Hozzád írtam én.
Itt hagytad, azt mondtad fáj fellapozni újra,
Felejteni akarsz, s nem gondolni arra, hogy vagyok én, voltam én.
Ki a szerelem tengerén hajózva dobtad bele életünket
Menyből a pokolba.
Olvasom helyetted az elgyötört sorokat, suttogva magamban
Utolsó dalomat, mit Hozzád írtam: Húsz éve vágyom Rád,
Ki hajdan elhagyott, de talán még visszatérsz,
Mert örökké Tied vagyok.