Dr. Bodnár Robin
2006.06.05. 15:40
"Az Univerzum fényes csillagaként ragyogok,
Kihunyt tűzhányóban hamuként lapulok"
Létkérdés
Letettél,
S térben, helyben, időben elhelyeztél,
Az Univerzum fényes csillagaként ragyogok,
Kihunyt tűzhányóban hamuként lapulok,
Dobókockaként gurulok az asztalon,
Hálót szövő pókként kúszok a falon.
Parazitaként rágok a húsban,
Mona Lisa mosolya vagyok a Louvre-ban.
Rohanni szeretnék, mégsem mozdulok,
Keresem önmagam, nem tudom, kivagyok,
Mit akarok a világtól, s az mit akar tőlem,
Talán nincs látásom, de patakzik a könnyem
Hisz keresem a választ, de reményem halovány,
Nem vesz körbe más, csak űr, sötétség, magány.
Így csak állok és ülök, vagy talán lebegek,
Gyűlölök és Imádok, harcolok s remegek!
De hadd legyek a Szolgád, kiért beugrom a tóba,
Hadd legyek én végre, a szelídített róka,
Vagy kidobott hangszer, melyen vén koldus hegedül,
Vagy bármi amit akarsz, csak ne legyek egyedül!
Dr. Bodnár Robin
Figaro
Gyakran gondolok tűzpiros orrára,
Zsúfolt cirkuszok bohém bohócára,
Mulatott a pornép apraja s nagyja,
Mikor Figaro a törpe kiállt a porondra.
Egy pillanat alatt szálltak el az évek,
Harminc esztendeje már, hogy színpadra lépett,
Milliók nevették, s gúnyolták a bátrak,
Mert Figaro a törpe senkit meg nem bánthat.
Előadás után az öltözőbe szaladt,
Leült kopott székére, egyedül maradt,
Átvette ruháját, majd hazaindult este,
Figarot a törpét senki nem kereste.
Kicsinyke házában a zongorához ült,
Könnybe lábadt szemmel olykor hegedült,
Mert előjöttek az emlékek, bánatok és vágyak,
Figaró törpe magányos volt, s fáradt
A karácsonyi hó a várost már belepte,
Mikor a nagy nevettető elaludt örökre,
Kevesek tudják csak, hogy a bohócok is sírnak,
„Figaro az Óriás” mit a sírra írtak
|