Egy hajdúdorogi diáklány Diana hercegnő temetésén
2008.09.26. 13:53
„...megrendüléssel közölték velem,
hogy Diana hercegnő életét vesztette egy balesetben.”
Beri Róbet írása a helyi ifjúsági lapban - BELSŐ IDŐ - 1997. decemberi szám.
Aki végigolvasta előző számunkat, az tudja, hogy egy hajdúdorogi leányzó, név szerint Czifra Julianna Londonban tartózkodott nyelvtanulási szándéktól vezérelve, s hogy a riportban ez idő alatt szerzett tapasztalatairól faggattuk. E puhatolódzás közben kiderült, részt vett Lady Diana temetésén, amiről a következőkben ad tájékoztatást.
* Milyen képet kaptál Diana hercegnő zavarokkal teli életéről?
- A hercegnő körüli hercehurca, mintegy 20 évvel ezelőtt kezdődött, amelyben a sajtónak óriási szerepe volt, mivel akkoriban fedezték fel azt a fiatal lányt, aki végül is az egész monarchiának a szerepét megváltoztatta a köztudatban, hiszen a hetvenes években a királyság már nagyon konzervatívvá vált. De jött Diana és új vonást adott a királyi családnak. Ami még nagyon lényeges, és ami számomra egyértelművé vált az az, hogy az utóbbi 5-6 évben fontos szerepe lett, úgymond a nemzetközi piacon is. Az, hogy mennyit köszönhet neki a brit nép, igazán csak a halálával derült ki. Közbe kell vetni, hogy a nyugat teljesen másképpen kezeli ezt az ügyet mint mi, hiszen nálunk mindig csak pletyka szintjén mozogtak a vele kapcsolatos dolgok. Az itthoni lapok teljesen leértékelték az ő tetteinek jelentőségét, amit én nagyon negatív dolognak tartok. Az angol nép a halálával döbbent rá, hogy olyan valakit veszített el, aki minden szempontból nemzetének az érdekében tevékenykedett, s senki nem pótolhatja személyiségét. Ezért volt akkora a döbbenet a közember részéről. Mindezeket azért tartottam fontosnak elmondani, mert érzékeltetni szerettem volna, hogy mit jelentett az ő halála egy angolnak. A környezetemben tapasztalhattam meg, hogy ez az eset milyen drámaian hatott mindenkire. Ez nem csoda, hiszen Diana volt az, aki teljesen tudott azonosulni a közemberek ügyeivel, tehát nem csoda az emberek ilyen nagy mértékű érzelmi megnyilvánulása. Többekkel beszéltem, és mind azt mondták, hogy a királyi család többi tagja miatt nem gyászolnának ennyire.
* Idézd fel azt a napot, amelyen értesültél a hercegnő haláláról!
- Vasárnap reggel hét óra körül nagy hangzavarra ébredtem, amely a családtól igen szokatlan volt, mivel a hét utolsó napján rendszerint délig szoktak aludni. Ébredésem után nem sokkal kopogtak az ajtón, s teljes megrendüléssel közölték velem, hogy Diana hercegnő életét vesztette egy balesetben. Megdöbbenve álltam az ajtóban. Bárkit furcsán érinthetett az ügy, de egy olyan valakit, aki kint él és látja hogyan zajlanak az események Angliában, legalább annyira letaglózhatta a hír, mint egy törzsgyökeres angolt. Az ember kintléte alatt jobban átlátja a Monarchia szerepét az angol társadalomban, és nem is gondolnánk, hogy a mai modern viszonylatokban hogyan közelítik meg azt a benne élők. Amit mi itthon erről tanultunk gyakorlatilag meg sem közelíti a valóságot. Több emberrel beszélgettem, és mind azon a véleményen voltak, hogy már nincs sok ideje hátra a Monarchiának A királyi család is „populáris” módon működik - mármint a népszerűség tekintetében. Politikai, gazdasági jelentősége már nem nagyon van, inkább a turizmus szempontjából nagyon jelentős, hiszen a paloták gyönyörűek, látvány terén félelmetes gazdagságot sugároznak. Mindez nagyon kivitelező az angolok számára, és e miatt próbálják fenntartani a monarchia szerepét.
* Az elkövetkezendő napokban milyen hangulat uralkodott Londonban?
- Még aznap bementem a belvárosba és figyeltem az eseményeket, mert nagyon izgatott, hogyan reagálnak az emberek a rossz hírre. Mivel az angolok a nagyon olvasott népek közé tartoznak, megfigyelhettem, amint megveszik az újságot és menet közben olvassák a tragédiáról szóló cikkeket. Az egész város fel volt lobogózva, s nagyon furcsán vibrált a levegő. Elsők között értem a Buckingham palotához, s raktam le virágot. A palotánál aztán döbbenten vettem észre, hogy nincs felhúzva a zászló. A nép a későbbiekben erre reagált a legérzékenyebben, és nem értették, hogy a királyi család miért nem tud úgy reagálni a halálestre, mint a többi ember. Annyira nem tisztelték meg a hercegnőt, hogy felhúzzák a zászlót. Aztán a későbbiekben kiderült, hogy mindez a protokoll miatt történt, amely nem engedte meg, hogy a királynő távollétében zászlót helyezzenek a Buckingham palotára. Egyébként azokban a napokban az egész királyi család Skóciában nyaralt.
* Rád is átragadt az angolok búskomorsága?
- Igen, nagyon sokat sírtam. Később bogozgattam is magamban, hogy miért reagáltam így, és arra a következtetésre jutottam, hogy mindez a hangulat miatt volt, amely uralkodott az országban.
* Térj rá a temetés napjára, meséld el mi minden történt veled!
- Egész héten arra készített fel mindenkit a média miképpen közelítsük meg a gyászmenet útvonalát, ugyanis óriási tömegre lehetett számítani. Eredetileg 1 km-re tervezték az útvonalat, de aztán 6 km-re módosítottak. 23 ezer rendőr vigyázott a mintegy kétmilliós tömegre. A Hyde-parkban két hatalmas vetítővásznat is felállítottak, hogy mindenki nyomon tudja követni a távolabbi történéseket. Aznap már reggel 7-kor bementem a városba és átmentem a Westminster hídon, amely az apátsághoz vezetett. Itt volt a legnagyobb a tömeg. Voltak, akik már a hajnali órákban elfoglalták helyüket, de én ezt nem tehettem meg. Az emberek fekete ruhákban, egy száll virággal a kezükben, csendben özönlöttek át a hídon az apátsághoz. A Temze partját ellepték a tömegek. Nem időztem sokáig itt, mert már korábban elterveztem, hogy a Hyde-parkba megyek, mert úgy gondoltam, onnan jobban fogom tudni követni az eseményeket. Elmentem és vártam a gyászmenetet. A korlátnál álltam, mikor méltóságteljes lassúsággal elhaladt előttem a menet. A tömegben ezalatt egy pisszenés sem hallatszott, de amikor távolodni kezdett a kocsi, mindenki sírni kezdett, majd pedig elindultunk a Hyde-park azon részébe, ahol a kivetítő vászon volt felállítva. Ekkor egy hatalmas katarzist élhettem át, ahogyan egyszerre elindult ez az óriási fekete tömeg. Később az újságok megírták, hogy mintegy 66 ezren zsúfolódtunk össze a parkban. Ez a 66 ezer ember aztán leült a földre és teljes csendben figyelte a közvetítést. Nagyon közösségi volt a hangulat, egyszerűen nem tudtam betelni az élménnyel. Furcsa kettősséget okozott az, hogy miközben a kivetítőn figyeltük az apátságban zajló szertartást, emellett pedig hallhattuk a távolban zúgó harangokat, tehát nagyon közel voltak hozzánk az események. A közvetítés jóvoltából úgy éreztük, mintha mi is bent lettünk volna. Amikor megszólalt a himnusz felálltunk, amikor elhangzott Elton John beszéde megtapsoltuk. Volt még egy csodálatos dolog. Mikor a hercegnő bátyja elmondta a halotti beszédet, mi ott a Hyde-parkban felálltunk és elkezdtünk tapsolni, mivel olyan szenvedélyes volt a szöveg, hogy mindenki ekképpen reagált rá. A későbbiekben aztán kiderült, hogy ez a Hyde-parkbeli tapsvihar végigment a belvároson és teljesen elérte az apátság közepét. Akik itt tartózkodtak, elmondták, hogy mikor véget ért a beszéd, hirtelen morajlás indult meg kívülről, s mindenki értetlenül nézett egymásra. Az a taps, amit mi elindítottunk végigment a kétmilliós tömegen, és akik bent voltak már nem tudtak mit csinálni, minthogy elkezdtek tapsolni. Kivéve a királyi családot. Aztán véget ért a szertartás és mindenki a palota vagy az apátság felé próbált araszolni. A várost ellepte az áhított csendben gyászoló embertömeg.
* Összevetve az elhangzottakat, egy felejthetetlen élménnyel lettél gazdagabb.
- Igen. Meglehet, más furcsán tekint arra, hogy számomra ilyen jelentősséggel bírt ez a dolog, de engem olyan mélyen érintett, mint aki ott él. A valóságban minden emberre kihatott ez az esemény, nemzeti hovatartozástól eltekintve. Tévén keresztül minden másképpen hat, de ezt mindenki tudja. Az is lehet, hogy egy tömeghipnózis részesévé váltam, de egyáltalán nem bánom. Mindez hihetetlenül izgalmas volt számomra.
Beró
|