|
Beri Róbert
2006.05.17. 18:43
 "Szépsége csalfa kép, hervadó múzsa ő'
Alkonyi csendben
Megbújt az őszi alkonyi csendben.
Hallgat a rét is elszomorodva.
Az ég szeme pilled, már nincs erejében.
Csillagok hívják, jöjjön haza.
Álmát az erdő mélyen alussza.
Fák ágai mint megannyi kéz.
Nyúlnának érte, de visszautasítja,
ha enged szívének, tudja elvész.
A tisztító eső elmosná bűnét.
Ám nemet int, tudja vétkezett.
Gyöngycseppet hullajt, zeng az ég;
megválthatja vele az életet.
De mind hiába, ő csak egy árnyék!
Sorsában ott a végtelen!
Ha volt a világon őszinte vágy még;
az övé az, hazudni képtelen.
És ébred az élet, hajnali reggel.
Ködtelen földeken friss patak.
Nem unja érezni még ezerszer.
A kedvesen becéző napsugarat.
2005. augusztus 17. hajnali 4 óra 40 perc
Életre ítélve
Ismét csalódtam benned nyári zápor
Nem vagy Te több mint párás illúzió
Bár konokul hallgatsz, érzem, látom
Szerető cseppjeid félnek a vágytól
Borús hangulatban vidámmá leszek
Göröngyös földutak porát élvezem
Lepkék szárnyán élénk, színpompás képek
Van Gogh sem álmodott róluk szebbeket
Furcsán torzult, rideg, otromba világ
Pohár fenekén átnézve érdekes
Megannyi trükkel csábít egy nagy vaságy
Közelebb érve látom a lényeget
Combjai közé fúrok, arcom lázas
Hullámzó mellei özöne óceán
Fennmaradni vagy süllyedni a mélybe?
A döntés vulkanikusan hat reám
És lényeg e keserves földi létben
Álmokat szőni, megélni szüntelen
Ledobni gátlásaink szürke láncát
Vérrel írni egy lapra: Nincs kegyelem!
2001. augusztus 10. Hajnali 3 óra 20 perc
Elnyel a mindenség
Fátyolosan, ridegen hull reám az emlékeső.
Álmatagon peregnek a múlt sárguló képei.
Az emberek sziluettek, arcukat sem látom
Csak azt tudom, barázdát szántottak éveim.
Egymást keresztezték sorsom kies, kusza útjai.
Most öncsapdámba esve megadón, kínzón szenvedek.
S ahogyan lelkemen átszitál a meddő boldogság
A mindenség időlabirintusában elveszem.
2008. június 11. hajnali 4 óra 10 perc
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
