Kocsis Mihály
2006.05.13. 16:57
"Mikor megszületsz, sírva jössz a világra s feletted nevetnek az emberek."
Az emberek
Mikor megszületsz, sírva jössz a világra
s feletted nevetnek az emberek.
De ha a föld magához hív, mosolyogva távozol
s a kereszt mellett sírnak a szemek.
Hát nem furcsák az emberek?
Ha a kezedet nyújtod a karodat akarják,
de ha neked kell a kéz, a fejüket lehajtják.
Ha rájuk nézel, elfordulnak,
de ha elfordulsz, utánad futnak.
Hát nem furcsák az emberek?
Ha szereted őket, bemocskolják a lelked,
de ha nem érzel semmit, szégyentől telve, de szeretnek.
Ha hallgatni kell , szólnak gőgösen,
de ha tenni kell , eltűnnek a ködben.
Hát nem furcsák az emberek?
Mikor simogat a nap, bátrak és kemények,
de ha sötét lesz az ég ,megcsonkulnak az erények.
Ha igazat mondassz, keresztre feszítenek,
de ha Júdás vagy Istenként szeretnek.
Hát nem furcsák az emberek?
Ezért legyünk mi másak, de nem különbek,
legyünk csöndesen nagyok s nemesen egyszerűek.
És szeressünk, hogy szeressenek..
Hát ilyenek legyünk mi, mi emberek.
Modesto Mors
Ne bántsátok az öregeket
Kiknek múltjuk nemzi a bölcsességet
s, kik az éjszaka fényének már nem feleselnek soha
lomha hangon mesélik emlékeiket
s, tátott számban lehűl a nyálcsorda
Ígérem, mindent megteszek,
csak ne bántsátok az öregeket!
Egy utcalámpa mandarinkvarca szóródik szét az aszfalton
puha bőrkeményedés érinti kezem s hozzám szól csendes hangon:
„Fiam, tudod a mi időnkben….”
S megakadva vakarja fejét, mintha paragrafus határozná meg
törvényszerű öregségét
Ígérem, mindent megteszek,
Csak ne bántsátok az öregeket!
Nem vagy te már szopós malac
Tudod, ennyi a szorított választék
Spalírba fulladó szürkeállományod
Tőlük kaphat bölcs választ még
Kezében szorított harmadik lábát rúgd ki alóla
Öleld görbe hátát s, rezgő állát
Majd vedd a karodba
Ígérem mindent megteszek
Csak ne bántsátok az öregeket!
Az idő tele már bennük rég elolvadt
nyugodt, komor szívvel lépcsőznek
egy fekete, diófa koporsónak
Nemesek, egyszerűek, csöndesek, és nagyok
majd egyszer úgy lészen én is öreg vagyok
De addig is ígérem, mindent megteszek
Csak ne bántsátok, kérlek, ne bántsátok
Az öregeket
L’amour
Emlékszem akkor mit adtál nekem ahogy duzzadt a melled s, ringtál mint hajó őszinte voltál s könyörtelen gyönyörtől izzadt s nagyon fájó
Majd olcsó portéka úgy vesztem el én, mikor mosolyodtól villant a remény ártatlan szemedben vadóc képregény lávaként tört ki az ösztönös erény Körző ujjad érméidnek homlokán Utat mutat fehér csipkék ritkáján Arcom táncolt dombjaidnak lankáján Libabőröd remegő kis adomány S lábad mint virág úgy nyílott szét tavaszi íz számnak, mint mézédes lét majd szántott a nyelved s gerjedt a vég s megakadt ajkadon a balzsamos pép
|